Retró játékok

Retró játékok #1 - Medal of Honor: Allied Assault

2018. október 06. - sumaksanyi

mohaa_front_cover.pngA Medal of Honor első két része még 1999-ben debütált a Playstation konzolon, de 2002-ben a 2015 inc. nevű játékfejlesztő cég elkészítette az Allied Assault alcímmel ellátott harmadik részt, ami csak is PC-re jelent meg. Ez volt az a játék, ami elindította a második világháborús fps-ek sorozatát, jóval a Call of Duty előtt. Sikerét 2 db kiegészítő pakk követte (Spearhead és Breaktrough), illetve további Medal of Honor játékok.


A játék összesen 6 darab küldetést tartalmaz, mindegyik változatos környezetekben játszódnak, még a Normandiai partraszállás is helyet kapott a küldetések között.
A játék a híres id Tech 3 módosított verzióját használja, ezért ilyen kidolgozott a játék grafikája (legalábbis 2002-höz képest), a pályák hatalmasak és kidolgozottak. Michael Giacchino zseniális Soundtracket írt a játékhoz, ami jóval feelingesebbé tette a játékot az amúgyis jó hangeffektek mellett. Az irányítás az alap WASD és egér kombó, viszont ebben a játékban még nincs aim, amit őszintén én nem hiányoltam, hiszen elég könnyedén lehet az ellenségeket likvidálni a tipikusan jobbra pozícionált fegyverünkkel. A játékmenet elég változatos, az említett változatos küldetéseknek köszönhetően, illetve a járműből való lövöldözések is nagyon élvezetesre sikerültek (személyes kedvencem a tankos volt). Sztorija a játéknak van, de küldetésenként, és azoknak sincs nagyon közük egymáshoz. Nem is kell véleményem szerint, hiszen a látvány és a játékmenet kárpótolja azt. A fegyverarzenálunk küldetésenként változik, egyszer M1 garanddal felszerelve lőjük sorra a német katonákat, máskor mesterlövész puskával írtjuk távolról a ránk támadó katonákat, vagy kutyákat (mivel azok is vannak).
A játéknak még multiplayer módja is volt, ami az alap játékmódokat tartalmazta (team deathmatch, capture the flag, bár nem vagyok biztos hogy ennyi mód volt csak).


A játék nagyon ismert lett, ami hozzájárult a világháborús fps-ek elterjedésében, illetve a kritikák is nagyon pozitívak voltak (általában 90-92%-okat kapott).
A játékhoz két kiegészítő pakkot is kiadtak, a Spearhead nevű csak 3 darab plusz küldetést tartalmazott, a Breaktrough szintúgy. A 3+3 küldetéseken kívül mást nem nagyon tartalmaznak a pakkok.
A játék sikerességének köszönhetően egy csomó fejlesztőcsapat kezdett el készíteni világháborús fps-eket. Ezek közül a Call of Duty a legismertebb, ami a hasonló játékmeneten kívül 3 különböző nemzet kampányát tartalmazta. A Battlefield 1942 ugyan nem tartalmazott történetorientált single playert, de szabadon használható járművei nagy újításnak számítottak annak idején.
A Medal of Honor széria az Allied Assault után természetesen folytatásokat is kapott, pl. a Pacific Assault, ami a Csendes óceáni háború idején játszódik.


A Medal of Honor: Allied Assault egy kötelező darab minden fps kedvelő játékosoknak, vagy azoknak, akik szeretik a második világháborús témájú játékokat. Változatos küldetéseinek köszönhetően nem fog egyhamar a feledés homályába merülni.

Írta: Sumáksanyi

A bejegyzés trackback címe:

https://retro-jatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr114286067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása