A DX-Ball egy falbontós játék Michael P. Welch által, 1998-ból, Windows platformra.

Mint ahogy a főcím képernyőn is látható, ezt a játékot Michael a Megaball alapján írta meg, ami ugyanolyan falbontós játék, de az viszont már Commodore Amiga-ra jelent meg (4. és 5. verziója ingyenes is ráadásul, de emulátor kell hozzájuk, egyértelmű okokból), és 20-21 pályát tartalmazott, amelyek közül az utolsó pont a legelső pálya (gratulálok a készítőknek. #szarkazmus).

Mint minden egyes falbontós játéknál, itt is az a lényeg, hogy egy pad (nem fák) és egy labda segítségével el kell tüntetni az összes téglát (egy kivételével) az adott pályáról. Mi sem egyszerűbb ennél.

Játék közben nem csak arra kell figyelni, hogy a labda ne kerüljön a pad alá - mert akkor elvesztünk egy életet - hanem arra is, hogy a labda egy idő után el kezd gyorsulni is, kis szikrákat és egy hangot is elhagyván, amint ütközik a padlóval, és ekkor könnyebben be eshet a pad alá. További jelenség is, amikor már csak egy tégla van a pályán, akkor elektromos kisütést lehet hallani, és egy idő után, ha nem tüntetjük el azt az utolsó téglát, akkor egy nagy villám - jó kis jumpscare-t (ijesztés egy hirtelen, a semmiből előugró dolog által) időzve- maga semmisíti meg a téglát.

A téglákból, amelyek a pályákat alkotják, sokféle van, a különböző színű téglák, amelyekbe csak egy ütés kell, a láthatatlan téglák, amelyeket először fel kell fedni egy ütéssel, hogy megsemmisítsük, majd az aranytéglák, amelyek először rózsaszínűek, de egy ütéssel meg nem semmisíthető téglákká alakulnak át, innentől nem kell foglalkozni velük, aztán a robbanós téglák, amelyeket egy ütéssel egy 3x3-as alakzatban megsemmisíti a körülöttük lévő téglákat, még az aranytéglákat is, illetve további robbanós téglákat is aktiválva, és végül a világos szürke téglák, amelyekbe 3 ütés kell, és amint ütjük, egyre kezd sötétülni, amíg fekete téglaként ki nem üthetjük egy lövéssel.

Egy falbontós játék az Arkanoid után nem lehet teljes powerup-ok nélkül, ezeket bármelyik, megsemmisíthető tégla adhatja ki, véletlenszerűen. Összesen 18 van belőlük, 10 jó, 5 rossz és 3 semleges. A jók közül van a tűzlabda, ami több téglát is megsemmisíthet, amint eggyel ütközik, aranytéglákat is beleértve, az áthaladó labda, amitől a labda nem pattogni kezd, amint ütközik egy téglával, hanem szépen áthalad rajta, még az aranytéglákon is, a lassító, ami egyértelműen lecsökkenti a labda pattogási sebességét, a megragadó pad, amitől, ha a labda érintkezik a paddal, akkor nem pattog el, hanem szépen ott marad, amíg el nem engedjük, majd a tüzelő pad, ettől már mi magunk is lelőhetjük a téglákat, az aranytéglák kivételével, amint sebezhetetlenné váltak, majd egy powerup, ami megnöveli a pályán lévő robbanós téglák számát, ennek ellentéte a dinamit, ami felrobbantja az összes robbanós téglát, aztán az egyértelmű extra élet, majd egy powerup, ami nemcsak az aranytéglákat puhítja meg megsemmisíthető téglákká, hanem még a világosszürke téglákat is feketévé alakítja át, és még a láthatatlan téglákat is felfedi, és végül a pályaugró powerup. A semlegesek közül van, ami meghosszabbítja a pad, ennek ellentéte, ami lekicsinyíti a padot, és végül a labdát szétosztó powerup, aminek köszönhetően a labdából további kettő fog megjelenni. A rosszak közül van, ami egyből megöl, amint felvesszük (és különösen hosszú padoknál veszélyes), ami a padot a lehető legrövidebbre kicsinyíti, amelyek a labdát nagyon apróvá, majdnem láthatatlanná is teszi, amelyik a labdát felgyorsítja, és végül, amitől a téglák, amint a labda érintkezik a paddal, kezdenek lesüllyedni - bár egy bizonyos, láthatatlan határon túl már nem. 

A Megaball-al ellentétben itt 50 pálya áll rendelkezésre. 3 élettel kezdünk, és amint elfogy az összes, a pontszámlista után visszakerülünk a főcím képernyőre, és a legelső pályától kezdhetjük el. A játék irányítása, akárcsak a koncepciója, mint az egyszeregy: az egérrel tudjuk vízszintesen tudjuk mozgatni a padot, és a bal egérgombbal pedig kilőhetjük a labdát, illetve lövöldözhetünk, amint megszereztük a tüzelő pad powerup-ot. Ennek megfelelően a billentyűzeten a bal, jobbra gombok, illetve a szóköz áll rendelkezésre.

És tulajdonképpen ennyi erről a játékról. Szimpla, de mégis egy remek játék, és még ráadásul ingyenes is, bár modern operációs rendszereken kicsit lassabban működik, ezért vagy egy PC emulátor vagy a DXwnd szükséges. A játék annyira sikeres lett, hogy amikor Michael szabadúszó programozó státusza után a Longbow Games-nek kezdett dolgozni, megírta a DX-Ball 2-t, ami a tendenciától eltérően még sikeresebb lett, de az viszont már fizetős - 20. évfordulós kiadása ráadásul már Steam-en is elérhető, 7 euróért - és nemcsak, hogy táblaszetteket vezetett be, de még egy pályaszerkesztővel együtt jött, és további 2, semleges powerup-ot vezetett be: a nagyítót, amitől a labda óriási méretű lett, illetve a multiplikátort, aminek köszönhetően a labdából nem kettő, hanem egyből nyolc labda jött ki. A DX-Ball 2-nek is folytatása, ami viszont nem DX-Ball 3, hanem Rival Ball - valamilyen okból - és még ott a Super DX-Ball is, ami szintúgy fizetős, de ingyenesen elérhető a legelső rész pályái is, igaz, a pályákat az első kivételével többször kell, hogy végigvigyük, hogy feloldhassuk őket. Az eredeti játék még online is játszható, ezen a linken: https://dx-ball.ru/

Írta: Gamerrobot

Teljes nevén Mystic Towers: A Baron Baldric Game, egy 1994-es izometrikus nézetű akció/logikai játék hibrid az Animation FX által, amit az Apogee (ma már 3D Realms) adott ki nemzetközileg. Eredetileg csak DOS-ra volt fejlesztve, de már Steam-en is kapható 5 euróért, DOSBox-szal ellátva.

Fontos megjegyezni, hogy ez tulajdonképpen egy folytatása egy platformer kaland játéknak, nevezetesen a Baron Baldric: A Grave Adventure-nek, amit ugyanaz a cég készített 1992-ben, de ezúttal még Commodore Amigára is. Abban a részben Baldric bárónak az volt a feladata, hogy az elődjének, a gonosz Lazarus bárónak, aki nemcsak, hogy egy gonosz varázsló is volt, de farkasember is (igen, már akkoriban is léteztek kereszteződések. Khm. Cápavihar), hogy kincseket lopkodjon,  a szelleme által megátkozott kastélyát visszaszerezze, különböző logikai rejtvényeket megfejtve, a szellemet minél jobban elkerülve, és nudista angyalnőkkel (nemcsak a Stormlord büszkélkedhet ezzel.)

Miután Baldric báró kastélya ismét a régi lett, és közben szert tett némi varázslatra is az előző kalandja során, addig Lazarus báró 12 tornyot teletöm különféle szörnyekkel, és arra kérik meg Baldric-ot, hogy szabadítsa meg a tornyokat tőlük. Először még nem füllik a foga a bárónak, nemcsak azért, mert már elég idős, hanem mert jól ismeri Lazarus-t is, de aztán úgy dönt, mégis nekivág a küldetésnek.

A játék elején két játékmód közül választhatunk, vagy nekivágunk 9 élettel a nagy kalandnak, sorban egymás után megszabadítva a tornyokat, vagy 1 élettel nekivághatunk egy kis felfedezésnek, bármelyik tornyot gyakorolva ezáltal. A nehézségi szint a 2 torony típussal akarja szimuláltatni a játékossal, miszerint van a gyakornoki tornyok és a varázsló tornyok, 6-6 toronnyal mindegyik típusban, de ettől függetlenül a játék folyamatosan nehezedik. A tornyok nevezetesen:

Gyakornoki                 Varázsló

Rimm Torony              Rimm Erőd

Tor Karad Torony        Tor Karad Kastély

Nortscar Tű                 Nortscar Csúcs

Farkas Szemfoga       Farkas Karma

Ebonscrap                  Ebonscrap II

Marchwall Torony       Marchwall Erőd

Először a gyakornoki tornyokkal kezdünk, és a Marchwall Torony után jönnek a varázsló tornyok. A fő feladatunk a pályák teljesítéséhez az, hogy megöljük a toronyban lévő összes szörnyet - 15-tel kezdődik mindegyik torony, 5 szintje van egy toronynak, így 3 szörny van egy adott szinten - és a 3. szinten lévő szörnygenerátor kell megsemmisíteni egy bombával. Ezek a bombák vagy a legmagasabb, 5. szinten találhatóak, vagy pedig a legközelebbi szintek egyikén, de azokat viszont trükkösebb megszerezni, mert egy logikai rejtvény áll mögöttük. Miután mindezt megtettük, egy toronykulcs fog megjelenni, amit a bejáratnál lévő lyukba beillesztve kinyitja a bejáratot. A gyakornoki tornyoknál rögtön a bejárat előtt fog ez megjelenni, de a varázsló tornyoknál valamelyik szint valamelyik szobájában fog, tehát még egy kulcskereséssel is rápályázhatunk e tornyok esetében.

Baldric-nak 10 varázsigéje van:

A hólabda, ami egy nagyon, de nagyon gyenge varázsige, a legalacsonyabb életrendű szörnyekbe is sok találat kell ezzel, és emiatt általában csak a legelső toronynál fogjuk használni. Végtelen varázsigével rendelkezik.

A szulfur, ami egy fokkal jobb a hólabdánál, de akkor sem egy erős varázsige. Innentől kezdve véges mennyiségű varázsigék állnak rendelkezésre egy adott varázsra, úgyhogy fel is kell szedni őket a padlóról, vagy asztalokról.

A mérgező felhő, ami ugyan nem mérgezi meg az ellenfeleket, de már egy sokkal jobb varázsige. Az első toronyban viszont nem egy gyakran felszedhető varázsige.

A tűzlabda, ami már sokkal jobban sebzi a szörnyeket. Ez még ritkább a játék legelején, mint a mérgező felhő, de ez is elkezd gyakrabban megjelenni később.

A támadási varázsigék közül a legerősebb a villám, ami hatalmas mennyiségű sebzést végez a szörnyeken, de emiatt egy igen ritka varázsige, gyakrabban leginkább a játék vége fele jelenik meg.

Az első segéd varázsige a felfedés. Ez általában arra alkalmas, hogy a maguktól meg nem jelenő mérgező helyeket felfedje, de ezen kívül még sötét szobákat is felvilágít, és néha bizonyos helyeken ételt vagy varázsigét is ledob a mennyezetről.

A medikit-ként kinéző gyógyítás, ami nemcsak arra jó, hogy egy kis mennyiségű életerőt visszaállítsunk, de még a mérgezéstől is meggyógyít.

A teleportáció, amit teleportációs padoknál használható, és ezek vagy számokkal vagy nyilakkal vannak jelezve. A nyilas padok egyértelműek, hova vezetnek. A számozott padok a gyakornoki tornyoknál egyetlen egy sorrendbe visznek át, a varázsló tornyoknál viszont véletlenszerűen.

A levitáció, ami egy felhőt idéz meg, és ezen tudunk lebegni a padló fölött, veszélyes csapdákat és lyukakat is kikerülve. Többszöri idézéssel egyre magasabban leszünk, így olyan helyekre is eljuthatunk, ahova egyébként nem.

Végül a bomba. Ezt csakis a szörnygenerátorba tehetjük be, és egy idő után egyből meg is semmisíti a gépezetet. Bombák nemcsak felszedhető tárgyként is, hanem még csapdaként is megjelenhetnek, amelyek egy kőre lépve a mennyezetből potyognak le, ezáltal minket is megsebezve, hanem lépünk el előle. Ugyanakkor a szörnyek is sebesülnek tőle, úgyhogy jó időzítéssel ezek a csapdák még hasznosak is lehetnek. Bombák viszont néha ételként is megjelennek, és ezeket elfogyasztva inkább sebződünk.

Varázsigéket nemcsak a padlóról vagy asztalokról szedhetünk fel, hanem aranypénzek felhasználásával még "automaták" is kipotyogtatnak, ám viszont nem tudni, hogy pontosan mit, ezért csak saját felelősségre.

A jobboldalon lévő életerő csík mellett viszont a baloldalon két csík is megjelenik: éhség és szomjúság. Az éhség csík tulajdonképpen az előző részben is megjelent, a szomjúság csík viszont újítás. Az életerővel ellentétben ezek folyamatosan, egy kis mennyiséggel elkezdenek fogyni, úgyhogy ezekre is figyelni kell. Ezeket természetesen különböző ételekkel, illetve a falakon lévő vízzel tudjuk visszanövelni. Ha már az egyik csík is teljesen elfogyott, akkor Baldric-nak az életereje kezd lecsökkenni, és azonnal érdemes azt a csíkot egy kicsit feltölteni, mert ekkor még a gyógyítás sem egy effektív válasz erre a szituációra. Van viszont két felszedhető dolog is: a gomba és a bor. A bor a jobb a kettő közül, ami sok mennyiségű szomjúságot csillapít, de Baldric egy kis ideig össze-vissza kezd bohóckodni, ittasság miatt. A gomba ezzel szemben mérgező, és azonnal megöl, amint megesszük. Érdekes tulajdonsága viszont, hogy amikor előzőleg meg lettünk mérgezve, a gomba megevése meggyógyít a mérgezéstől.

Egyes ajtók kulcsokkal vannak lezárva, és ezek asztalok, kövek, vagy bármi más alatt rejtőzködnek. Ezeket a dolgokat eltolhatjuk a mozgásunkkal, de a Backspace gombbal meg el is húzhatjuk őket. A toronykulccson kívül 4 kulcs van: kék, zöld, piros és arany. Nem tudni azonban, hogy melyik kulcs melyik ajtót nyit ki, úgyhogy próbálkozni kell. A kulcsokon, varázsigéken, aranypénzeken, ételeken és a különböző pontszámokat erő kincseken kívül még 3 powerup is van, mindegyik egy rövid ideig tart: az erő, amitől még a leggyengébb varázsigék is hasznosak lesznek, a láthatlanság, amitől Baldric-ot nem látják meg, hacsak beléjük nem lő egyet, és a pajzs, ami megvéd a sebzésektől. A szörnyeknek három állapota van: alap, amikor csak járkál, repül vagy ugrik, ebben az állapotban találkozunk a szörnyekkel. Agresszív, amikor a szörny Baldric fele megy és elkezdi támadni. Végül a menekülő, ebben akkor van a szörny, amikor már kevés életereje van a szörnynek. Meneküléskor egyes szörny begyorsul, valamennyien még gyorsabban és gyakrabban tüzelni is kezdenek, utóbbiak nemcsak, hogy nehéz eltalálni, de sokkal veszélyesebbek is.

A bombás csapdákat már említettem, de csapdák még a falakon lévő kiállásokból is megjelenhetnek, amelyek tűzlabdát lövellnek általában ha rálépünk egy bizonyos kőre - éppúgy, mint a bombás csapdák - meg két, kőként is: a mérgező és a fájdalom kövek.. A fájdalom kövek 3x3-as alakzatban jelennek meg, egy koponyával a közepén, és ezek gyorsan leveszik az életerőnket ha rajtuk állunk. A mérgező kő  csak egy egyszerű, 1x1-es négyzet, de ez viszont már láthatatlan, és csak akkor jelenik meg, ha rálépünk vagy a felfedés varázsigével meg nem jelenítjük, onnantól kezdve már látható lesz a pálya teljesítéséig. A padlón láthatatlan platformok is vannak, amelyeken viszont ráugorhatunk, de nem tudni, hogy mekkora magasságúak, ezért a mögöttük lévő tárgyakat csakis egy rejtvény megoldásával szedhetjük fel. Szintek között az előbb említett teleportációs padokkal is mozoghatunk, de egyes szobákban még létrák is vannak a falakon, amelyek fel-le vezetnek a fel, illetve a le gomb lenyomásával. Ha már falak, akkor még azokat  is figyelni kell, mert szimbólumok találhatóak egyes szobákban: koponyás szimbólumok, amelyek jelzik, hogy a szobában valahol van legalább egy mérgező kő, szem szimbólumok, amelyek egy rejtett tárgyat tartalmaznak, ilyenkor a felfedés varázsige egyből le is pottyantja a mennyezetről a tárgyat, és a 90 fokkal lefordított hal szimbólum, ami azt jelzi, hogy a szobában valamelyik a falak közül átjárható és titkos helyre vezet.

Baldric-ot a legegyszerűbb billentyűzetről irányítani. Mivel izometrikus nézetű a játék ezért a felfele gomb balra fel, a jobb gomb jobbra fel, a lefele gomb jobbra le, a bal gomb pedig balra le vezet. Létra mászásánál a fel és le gomb egyértelmű mit tesz. A húzásról beszéltem. A Ctrl-lal lehet a varázsigéket felhasználni, illetve tárgyakat felszedni, de még kapcsolók és "automaták" aktiválására és kulcsok használatára is alkalmas. Az Alt-tal pedig ugorni lehet. A varázsigék közül lehet a szóközzel is választani, de egyszerűbb az alfanumerikus billentyűzeten lévő 1-9 gombok, illetve magyar billentyűzeteken az ö gomb a bomba kiválasztására (angol billentyűzeteken ez a 0 gomb) használatával egy specifikus varázsigét kiválasztani. Ezeken kívül még fontos az F2 gomb mentésre és az F3 gomb betöltésre. Van még lehetőség egér használatára is, ami Baldric mutató kezeként néz ki, és a feltüntetett akciógombra kattintva is elvégezhetjük a cselekvéseket.

Összegezve, a Mystic Towers egy humoros kalandjáték, amely ugyan rövidnek hangzik a 12 pályájával, de egyáltalán nem az, főleg, hogy nemcsak szörnyeket kell öldösni, hanem még fel is fedezhetjük a pályákat, és még korrekt módon is nehezedik, így sokáig ellehetünk a játékkal.

 Írta: Gamerrobot

A Jazz Jackrabbit egy 1994-ben megjelent DOS-os run 'n gun (olyan platformer, ahol fegyverekkel kell lövöldözni, mint pl. a Contra vagy a Megaman sorozat.) játék az Epic Megagames által, ami manapság már Epic Games néven fut és olyan dolgokról ismert, mint az Unreal Engine meg a Gears of War FPS sorozat.

A játék története egy fejtetőre állított paródiája a Teknős és a Nyúl La Fontaine mesének, miszerint még 3000 éven át dúl egy intergalaktikus háború a nyulak és teknősök között jóval azután, hogy a teknős nyerte meg azt a bizonyos futóversenyt. Rövidre fogva valóban ez lenne, de még ahogyan a kézikönyvben lévő képregény is meg illusztrációs formában a játék történet opciója a főmenüben is mutatja, arról van szó, hogy egy Devan Shell nevű teknősterrorista el akarja foglalni a galaxist és természetesen nyúlmentessé tenni. Hogyan hajtja ezt végre? Teletömi a bolygókat a csatlósaival és robotjaival - már amelyeket és amelyekkel tudja, ugyanis előfordul pár olyan ellenfél is, aki nem neki dolgozik - elrabolja Carrotus, a nyulak szülőbolygójának hercegnőjét, Eva Earlong-ot (aki öltözetre igencsak hasonlít egy sokkal ismertebb hercegnőre. (Khm, Peach Hercegnő a Mario sorozatból)). Itt jön be a főhősünk, a zöld, bandanás zsoldos nyúl, Jazz Jackrabbit, hogy megállítsa Devan-t és megmentse a hercegnőt.

A játék elindításakor először a nehézségi szintet kell kiválasztani a négy közül, amelyek mindegyike abban különbözik, hogy mennyi idő fog állni a pálya teljesítésére, és hogy Jazz hány ütést fog kibírni. A nehéz fokozat még ráad pár ellenfelet is a pályákra - olyanokat is, amelyek könnyű vagy normál nehézségi fokozaton nem jelennének meg - , a Turbo fokozat pedig egy lövéssel szívósabbá is teszi az összeset. Ezután már csak egy epizódot kell kiválasztani a 6 közül, legalábbis az eredeti verzióban, ugyanis kijött egy CD-ROM-os verzió is, ami további 3 epizódot ad, amelyek kb. az 5. és 6. epizód között játszódhatnak, aztán két karácsonyi verzió is kijött, Holiday Hare '94 és Holiday Hare '95 néven, előbbi még egy karácsonyi epizódot ad hozzá, 3 pályával, míg utóbbiban csak egy epizód van, 4, teljesen más pályával. A karácsonyos epizódokat leszámítva mindegyik epizódban 3 bolgyó van, 2 pályával, és egy harmadik is a harmadik bolygón, ahol megmérkőzhetünk az epizód főellenfelével. Minden epizód teljesítésével - meg a főcímképernyőn is igazából - humoros rajzfilmes jeleneteket is kapunk az epizódokat lezáró szövegek közben.

Jazz 5 fegyvert hordozhat magával, melyek közül négy az eléggé kék ceruzára hasonlító LFG 2000 (kis Doom referencia) nevű fegyverére kapható. Az első a Blaster, amiből végtelen mennyiség van, úgyhogy ha nem akarsz lőszert pazarolni, akkor ezt is használhatod, bár egyértelmű fokokból a leggyengébb, aztán ott a Toaster, ami igazából csak egy gyorsabb Blaster, majd az RF Missile, ami V alakzatban 2 rakétát lő ki, így az erősebb ellenfeleket is pár lövéssel elintézhetjük, és végül a Launcher, ami kék, pattogó gyógyszeres kapszulákat lő ki (gyerekkoromban annak néztem őket, főleg, hogy évekkel azelőtt volt szerencsém a Dr. Marioval játszani Nintendón) és ezek jó időzítéssel nálunk lejjebb lévő ellenfeleket és falakat öl meg vagy sebez meg. Az ötödik fegyver a második epizódtól lesz elérhető, és akkor sem nagyon gyakran, általában titkos helyeken, és ez a TNT, ami nem egy dinamit, sokkal inkább egy C4-re hasonlítható robbanóeszköz. Meg kell mondjam, nem egy jó fegyver, mert hiába talál el mindent a képernyőn, akkor is annyit sebez csak, mint a Blaster meg a Toaster, és használatakor mindig visszavált az előzőleg használt fegyvere. De legalább egy pozitívuma van: azokat a powerupokat is, amelyeket lelőni lehet, fel tudja szedni, ha a képernyőn vannak. A TNT kivételével 2 lőszert adó bogyók felszedésével vagy 15 lőszert adó fegyverállomások lelövésével szerezhetünk (a TNT csak a vele azonos dolgok felszedésével szedhető fel, és azok is csak egy lőszert adnak. egyértelmű okokból).

De ezeken kívül még más jóságokkal is összefuthatunk: pl. különböző felszedhető kincsekkel, amelyek csak extra pontokat adnak, az extra élettel, az életerőt növelő répákkal, ezekkel viszont csínján, mert akkor is felszedi őket Jazz, ha teli életerővel van, aztán a Hip Hop-ok, ketrecbe zárt madarak (papagájok szerintem), amelyek kiszabadításuk után két bogyót kilőve próbálják lelőni az ellenfeleket, de hamar el is repülnek, ha eltaláltak, a tüzelést gyorsító fegyverekkel, amiből ha 8-at felszedünk, akkor máris gépfegyverre tettünk szert, a sérthetetlenséget adó csillag, az extra időt adó homokórákra ,a lelőhető pajzsstadionok, amiből kettő van, az egyik egy ütéstől menti meg Jazz-t, ráadásul ha egy ellenfél üt meg, akkor le is szedi, és az ugyanilyen elven működő "tűzpajzs", ami viszont négy ütéstől védi meg Jazz-t, aztán a szintén lelőhető gyorsasági stadion, amitől Jazz gyorsabban kezd futni egy ideig - nehéz és turbó fokozaton már olyannyira, hogy már alig tudjuk követni őt, és a ritkán található hoverboard-ra, amitől Jazz-t már a levegőben is irányíthatjuk egy bizonyos pontig, de akár az egész pályán is, és végül a minden bolygó 2. pályáján található nagy, vörös bónuszpálya ékszerekkel, amelyek egyértelműen egy bónuszpályára visznek át. Természetesen lelőhető táblákkal is találkozunk, ezek közül 3 van: a checkpoint, a pálya végén lévő pont és egyes pályákon még titkos pályákra is eljuthatunk a harmadik típus szétlövésével.

A bónuszpályákon csak fel kell szedni egy bizonyos mennyiségű kék gyémántot, amit ha sikerül is időben, akkor egy extra életet kapunk. Ezeken kívül ugyanúgy felszedhetünk homokórákat is, hogy bővítsük az időt egy perccel. De itt viszont több az akadály is, pl. a kezek, amelyektől Jazz visszapattan egy kicsit, aztán a forgópadok, amelyek irányuktól függően Jazz-t folyamatosan forgatják, hacsak le nem száll róluk, majd az ugrópadok, amelyek fellövik Jazz-t a levegőben, aztán a különféle dolgok, amelyek Jazz-t lelassítják, amit hozzájuk lép, és a legveszélyesebbek, a kijárat táblák, amelyekhez ha hozzáérünk, egyből kidob a játék a bónuszpályáról. A szóköz megnyomásával Jazz elkezd gurulni, gyorsabbá téve magát, bár ekkor egy picikét irányíthatatlan, és ha gurulás közben, vagy azután is hozzámegy a szélnek, nekibotlik egy kicsit és visszapattan. De, ha a lefele gombot és a szóközt egyszerre nyomva tartjuk, akkor ugyan gyorsak nem leszünk, de máris nullára csökkentjük az ütközések valószínűségét (ráadásul vicces Jazz-t folyton gurulva látni ilyenkor). Ha viszont nem sikerül egy adott időn belül felszedni a szükséges mennyiségű gyémántot, akkor, mintha egy kijárat táblát érintettük meg, véget ér a bónuszpálya. De a bónuszpályák bármelyike a CD-ROM-os verzióban és a Holiday Hare '94-ben egy extra epizódban elérhetőek.

Az irányítást természetesen be lehet állítani az opciók menüben, és reszponzív is, billentyűzeten (azt viszont már nem tudom, hogy a Gravis Gamepad-del - amit ráadásul ezzel együtt reklámoztak - milyen, mivel egyáltalán nem volt szerencsém azt kipróbálni. Bár megmondom, egy kicsit átalakított Szuper Nintendós Joystick-re hasonlít véleményem szerint). A hangok elfogadhatóak, a zenék viszont fenomenálisak, olyannyira, hogy különböző remixek is készültek belőlük (érdemes a youtube-on rájuk keresni jazz jackrabbit remix címen, igaz, úgy még a 2. rész zenéiből is ki fog dobni remix-eket). Hibák viszont ebben is akadnak. Egyrészt, a gyorsaság. Igen, ezt a játékot is a kék sündisznő, Sonic akkori játékai inspirálták, és ahogy az ott megszokható volt, Jazz a jobbra és balra iránygombok letartásakor egy idő után gyorsan kezd futni - főleg a gyorsítóstadionok hatására. Mivel ő nem Sonic, ezért gyakran az lesz, hogyha nem figyelünk, akkor Jazz nekimehet egy ellenfélnek, amit odáig nem vettünk észre. Erre viszont van egy megoldás: a T gomb megnyomásával lelassul a játékmenet - de nem olyan lassúra, mint mondjuk manapság (khm, lag-gek), így ezáltal tudunk koncentrálni is egy kicsit. Amire viszont nincs megoldás, az a belátható tér. Szerencsére nem annyira közel van zoom-olva Jazz-hez, mint mondjuk Megaman-hez a Game Gear-es változat (ami nem egy játék, hanem egy szégyen), de akkor sem látunk túl sokat, hacsak nem az előbb említett lassított módszert használjuk, illetve a felfele gomb lenyomásával fel, és ugyanígy a lefele gombbal lenézünk. Az alapjátékban nincs megoldás erre, de ezt az Openjazz public domain motor jó nagyra állítja a teret, így könnyen felkészülhetünk bármire, amint meglátjuk.

Végösszegben, még ha nem is egy kiváló run 'n gun játék, egy pompás kis játék, amit a platformerek rajongói bármikor elővehetnek, igaz DOSBox kell a futtatásához. És ráadásul fizikailag már ritka is beszerezni a teljes verziót még az alapjátéknak is, nemcsak azért, mert kezd elritkulni, hanem mert különböző verzió is vannak, természetesen ott van a shareware verzió is, ami csak az 1. epizódot tartalmazza, és szintén meg lehet venni dobozosan (valamiért), aztán van egy olyan verzió is, amiben csak a játék első fele érhető el, és végül az előbb említett CD-ROM-os és karácsonyi változatok is, úgyhogy a fizikai másolatok keresőinek tényleg sok szerencsét kívánok!

Írta: Gamerrobot

A Stunts (másik nevén: 4D Sports Driving) egy 1990-ben kiadott 3D-s autóversenyzős játék, amit DOS-ra és Commodore Amigára adtak ki. Fejlesztője a Distinctive Software, kiadója a Broderbund volt.

Játékmenete az átlagos versenyjátékokét követi, de pályái tele vannak akadályokkal, ugratókkal, és egyéb akadályokkal, amik akár a versenyünknek véget vethet, hiszen a járművünk nem összetörhetetlen. A játékban nem csak a rekordok ellen versenyezhetünk, hanem akár az AI által irányított versenyzők ellen is róhatjuk a pályákat. A kezdőn túl egyenesen a vérprofiig. Itt jegyezném meg: a Stunts pályái hatalmasak. Így akár 10 percnél több időbe is telhet egy pálya teljesítése. Ha végigmentünk egy pályán (vagy összetörtük a járművet, hehe) akkor megtekinthetjük a visszajátszást is, akkoriban ez is egy nagy újítás volt.

Újítás ezen kívül a pályaszerkesztő, ami egy olyan játékban mint a Stunts, a végtelenséget tárházát nyitja meg. A pályáinkat olyanná szerkeszthetjük, amilyenné csak akarjuk, nincs határ megszabva. Még a domborzatot is lehet szerkeszteni a Shift+F1 kombó lenyomásával. Természetesen eme pályákon az AI is tud versenyezni, nagyon durva volt ez 1990-ben.

A Stunts 3D grafikát használt (ami annak idején csodaszámba ment), így minimum egy 386-ost igényelt futtatása. Ma már kicsit sármosnak tűnik egyeseknek, de ezt mind 3D gyorsítás nélkül csinálja a játék. Zene nem sok van a játékban, de mindegyike nagyon kellemesre sikeredett. Hangeffektekből sincs sok, a járművek hangjai vannak csak benne, semmi több. Lehet minimalisztikus, mégis feelinges. Az irányítás pofonegyszerű, a nyíl billentyűkkel kell a járművet irányítani, illetve többféle kameranézet is van, ezeket a C gomb megnyomásával lehet váltogatni, a D megnyomásával pedig a műszerfalat lehet eltüntetni. Persze a sebességünkre oda kell figyelni, hiszen gyors sebességű kanyarodásnál könnyedén a fűben találhatjuk magunkat, rosszabbik esetben összetörjük a járművet.

A stunts egy mai napig 100%-osan játszható játék, ami talán még többet is nyújt néhány modern autós játéktól. Aki grafika fétises az kerülje, de aki elviseli a kevés poligonok látványát (mint én), élvezni fogja.

Írta: Sumáksanyi

A S.W.I.N.E. (Teljes nevén Strategic Warfare In a Nifty Environment) egy magyar fejlesztésű RTS játék, amit a Stormregion fejlesztett 2001-ben, és a FishTank studios adta ki.

A történet dióhéjban: a disznók el akarják foglalni a nyulak országát, mivel élelem és nyersanyag hiányban szenvednek. Acélagyar Tábornok a D.N.H. vezetésével lerohanja a nyulak országát, és minden lehetséges nyersanyagforrástól megfosztják őket. Ennek következtében a nyulak hadserege megcsappan. A nyulak egy olyan kis csapatot szeretnének létrehozni, akik vissza tudják foglalni az összes elvett nyersanyagforrást, illetve le tudnak számolni Acélagyar Tábornokkal.

A játék kétféle kampányt tartalmaz, a nyúl és a disznó kampányt (lett volna egy harmadik is, a patkány kampány. Ők lettek volna a zsoldosok, akik vagy a disznóknak vagy a nyulaknak dolgoztak volna, de végül nem kerültek be a játékba). A nyulak kampánya könnyebb a disznó kampánytól, így érdemes azzal kezdeni először.

A játékmenete nem az agyonhasznált rts sémát használja, hiszen nem lehet építményeket felhúzni, és nyersanyagokat gyűjteni, hanem az apró csapatunkkal kell különféle feladatokat teljesíteni. Az egységeinkre nagyon vigyáznunk kell, hiszen a játék nem könnyű. Ennek két oka van: az ellenséges egységek száma, illetve az aknák. Ellenséges egységekből a játék nem spórol, főleg a disznó kampányban, már a második(!) pályán hatalmas nyúlseregekkel találkozunk, így érdemes egy szerelő utánfutót szerezni. Az aknák nem látható meglepetéscsomagok, és általában elsőre megsemmisül a tankunk lövegtornya, ha egyszer ráhajtunk. Ezt orvosolhatjuk egy szerelő utánfutóval. Minden egységnek van egy különleges képessége, pl. a normál tank be tudja ásni magát a földbe, a felderítő autó tud szőnyegbombázást kérni, stb. Minden teljesített küldetés után 1000 SP-t (stratégiai pont) kapunk, amiből járműveket, utánfutókat, illetve egyéb bónusz tulajdonságokat vehetünk akár küldetés előtt, akár játék közben. A játék egérrel kezelhető (mint minden RTS játék), így nagyon könnyen megtanulható.

Grafikailag a Stormregionos srácok nagyon jó munkát végeztek. A játék járművei és tájai nagyon szépen kidolgozottak, többféle időjárás van, villámlik, esik az eső, szóval nagyon odatették magukat. Még ma is jó ránézni bő 17 év után. Az egységek renderelt jelentőképei is sokat hozzáadnak a játék feelingjéhez (mondjuk néha olyan, mintha csak tátognának, avagy a lip sync hiánya).

A zenét a Másfél nevű zenekar készítette, és teljesen érződik rajta, hogy magyarok csinálták. A magyar verzió szinkronhangjai nagyon jók. Igaz mindegyik egység ugyanazokat a mondatokat mondja, de mégis van valami varázsa.

A játék Magyarországon nagy sikereket ért el, annyira, hogy rajongói patchek is készültek hozzá. Csomó rajongói oldal alakult (például Hede oldala), igaz ezek nagy része már nem nagyon üzemel, de nagyon sok érdekes információkat tartalmaznak a játékról, érdemes őket lecsekkolni. A játékot 2006 körül a Stormregion teljesen ingyenessé tette (igaz, nem a magyar verziót, de aki keres az talál).

A S.W.I.N.E. nehézségére ellenére egy nagyon humoros és izgalmas játék, ami a legprofibb RTS játékosokat is megizzasztja.

Írta: Sumáksanyi

A Juggernaut Corps: First Assault egy 1998-ban kiadott játéktermi űrlövöldözős játék, a Shepherd's Worlds Inc.-től. 

A történet dióhéjban annyi, hogy egy idegen faj uralma alá vett vagy akar venni 6 galaxist, és nekünk, mint Juggernaut Corps pilóta meg kell szabadítanunk a galaxisok békés lakóit a támadó idegenekkel szemben, összeköttetni intergalaktikus kulcsokkal a galaxisokat, hogy aztán könnyeben elérhetőek legyenek az egyesület számára (mert hát az idegenek jól összekutyulták a kapcsolatokat), és egy titokzatos, végzetes fegyver részeit összeszereljük, hogy aztán azzal rámérjük a végső csapást az ellenségre az ő világukban.

A játékban összesen 7 űrhajó közül választhatunk, amelyek mind a Pilot Setup menüben érhetőek el: Az Avenger (az űrhajó, amit a borítón is lehet látni), a Dart, a Tank, a Hulk (viccen kívül, ez a neve), a Defender (jó kis utalás az azonos nevű játéktermi játékra), a Viper és az Intruder, mindegyiknek megvan a saját maga tulajdonsága, ki milyen űrhajót szeretne választani (személyes kedvencem a Defender, mivel szerintem az néz ki a legjobban, de ismét, ízlés kérdése.)

A játék elindításakor egy térkép fogad minket, ami 7 helyszínt tartalmaz. Ezek a galaxisok, és eleinte még csak a legelső, a Calodisa Birodalom érhető el, és onnan kezdve szépen egyesével kell felszabadítani a galaxisok bolygóit. Egy galaxison belül pedig 5 bolygó (illetve csak 2 és 3 űrállomás az utolsóban) van, négy rendes és egy, ahol a galaxis főellenségével kell majd felvenni a harcot. Mindegyik galaxishoz és bolygóhoz próbál a játék egy kis minisztorit összehozni, de a lényeg ugyanaz: ölj meg mindenkit, akit csak tudsz, úgyhogy én szerintem ez teljesen felesleges.

Aki jártas a 80-as évek játéktermi játékaiban, vagy legalább a nevezetesebb játékokat abból a korból ismeri (mint én is), annak egyből feltűnhet, hogy ezt a játékot az Asteroids inspirálta. Csak hogy itt javarészt nem aszteroidákra fogunk lövöldözni - bár azok is előfordulnak, egypáran tartalmaz némi jót, ha szétlőjjük -, hanem idegen űrhajókra, bázisokra, csatahajókra, stb-re. Ezt 9 fegyver rendelkezésével tehetjük, amelyeket ellenséges űrhajókról vagy fegyvertöltő kockákról szerezhetünk meg (nem vicc, ezek valóban benne vannak a játékban): a Magneto Pulse Gun (még egy Marvel utalás, a Hulk űrhajó után), ami az alapfegyver, mindegyik űrhajó ezzel kezd, és a játékban emiatt az egyetlen fegyver, ami sehol nem található (kivéve egy pályán), aztán a Star Cannon, ami csillag kinézetű bogyókat lő, aztán a Charged Crystal Cannon, ami kristályokat tüzel(?), majd az Electro Pulse Gun, ami elektromos pulzosokat lő, aztán a személyes kedvencem, a Lightning Gun, ami nagy elektromos szikrákat bocsát ki magából, majd a Nuclear Rail Gun, amivel nem lőhetünk több ellenfélen át, mint a Quake 2-ben, hanem egy erősebb Electro Pulse Gun-ként szolgál, majd az Antimatter Torpedo Gun, ami az alap rakétavető, majd a Fusion Mine Layer, ami szó szerint egy aknalerakó, és ha bármi hozzáér, azonnal meghal, még a játékos is, úgyhogy csak csínján ezzel a fegyverrel, és a titokzatos Armageddon Weapon, amiből 1000 töltény van, az utolsó galaxisban lesz elérhető, és súlyos csapást mér bármelyik ellenfélre.

Ahhoz, hogy egy szintet végigvigyük, meg kell semmisítenünk azt az ellenséges űrhajót, ami egy olyan eszközt tartalmaz - kinézetre egy jeladó akna, a mai napig nem tudom, micsoda - amit majd ha szétlövünk, a pályán lévő féreglyuk elérhető lesz, és abba be is mehetünk egyből. Kivéve az adott galaxis 5. bolygóján, mert ott még nem elég ezt tenni, meg kell semmisíteni a szint "végén" megjelenő főellenséget is, ami az intergalaktikus kulcs mellet még az Armageddon Weapon egy részét is kidobja felrobbanásakor. Viszont mindegyik nem főellenséges pályán is tovább maradhatunk - egészen addig, amíg több ellenség nem teleportál be - sok jó dolgot összeszedve ellenségek vagy aszteroidák által: az előbbi fegyvereket és lőszerfeltöltő kockákat már említettem, de ezeken kívül meg van rózsaszín kocka is, ami véletlenszerű pontot ad, aztán pajzs és páncélzat növelő kapszulák - bizony, az űrhajónk nem robban fel kemény egy lövéstől, ahogyan a játéktermi és játéktermi stílusú játékokban az közismert, hanem van pajzsa meg páncélzata, ha mindkettő elfogy, akkor veszítünk csak el egy életet - előbbiből a 2. galaxistól megjelenik egy olyan változata is, ami teljesen visszatölti a pajzsot, segédhajó előhívő kulcs, ami egy teherűrhajót idéz valahol a pályán, és az egy ideig pajzs és páncélzat növelő kapszulákat bocsát ki magából (illetve a játék utolsó előtti pályáján extra töltényt az Armageddon Weapon-höz, úgyhogy ott tényleg érdemes végig maradni.), extra élet, és titkos pályákhoz vezető kulcsok.

Jól olvastad, egy Asteroids stílusú játékban vannak titkos pályák is. Igen, nem a Wolfenstein 3D meg a Doom találta fel a titkos pálya fogalmát (előttük még ott volt pl. a Super Mario World a Szuper Nintendóra). Ezeket egy másik bolygón vagy az előbb említett kulcsokkal érhetjük el, de egyes pályákon ki kell várni, amíg egy ellenség egy teleportkapun be nem toppan, és oda gyorsan bemenni, de akár egy pálya végén lévő teleportkapun is elérhetőek. Természetesen ott vannak a klasszikus értelemben vett titkos pályák is, amelyekből a 4. galaxistól egészen a 6.-ig (ott van az utolsó két titkos pálya) további titkos pályák is ágazhatnak ki, de ezen kívül van még egy gyorselérési pálya is, aminek segítségével még olyan bolygókra is elmehetünk, ahova csak előző bolygók felszabadítása után mehetünk (mittomén, egyből a főellenséges bolygóra). Ám ez a típusú titkos pálya csak az első 3 galaxisban található (kár érte, különösen a speedrunnerek számára).

Mint említettem, az ellenségek teleportkapukon keresztül jönnek be, mert hát az idegenek ezeken keresztül gyorsabban odaküldik egységekeit, hogy aztán elbánjanak velünk. Az ellenségekből van kicsi és és nagy is, ámde ebben a játékban, akárcsak a titkos pályák is, benne van a telefrag jelenség is, és ezt a nagy ellenségek szívesen meg is teszik (kettő meg a főellenségek kivételével), mert a nagy teleportkapu animációja sokkal rövidebb ideig tart, mint egy kis ellenségnek. Ezt nevezetesen a csatahajók követik el - amiből egyébként van, ami hőkövető miniűrhajókat lő ki, egy annál sokkal erősebb csatahajó, ami Star Cannon-nel lövöldöz és szívesen hajt belénk, úgyhogy távolságot tartani tőle, és a legerősebb, ami legtöbbször csak áll, mint a szobor, és hőkövető rakétákat lődös - úgyhogy a játékosnak szednie kell az irháját, amint egy nagy teleportkaput lát, ha nem akar egyből meghalni. Ha viszont meghal, akkor viszont elveszti az összes fegyverét és szépen kezdheti újra összeszedni a fegyvereket meg a töltényt hozzájuk. Lehet, hogy realizmust ad a játékra, de akkor is egy nagy hiba.

Az irányításról annyit, hogy a jobbra és balra nyllal tudjuk 360 fokban forgatni az űrhajót jobbra-balra, az előre nyíllal mozgathatjuk az űrhajót, a szóközzel lövöldözünk, az 1-9 gombok a betűk felett választja ki az adott fegyvert, és a B gombbal pedig meg tudjuk állítani az űrhajó imbolygását. A zenék jók, de van egy pár közülük, ami egy másikat dolgoz fel úgymond, úgyhogy szerintem még több eredeti zenét kellet volna írni. A hangok, mint mondjuk a Raptor: Call of the Shadows-ban, hosszú távon idegesítőek lehetnek, főleg a női bemondó mondatai, amint felszedünk egy powerup-ot, vagy figyelmeztet, hogy a pajzs lenullázódott, stb. Mellesleg még annyit, hogy ezt még LAN-on lehet játszani multiplayer-t (mert '98-ban még az volt az újdonság.), és hogy a játék végigvitelekor egy videó (kemény 2 van a játékból, és ezek mindegyike is az utolsó galaxisban láthatóak, amint összeszereljük az Armageddon Weapon-t, illetve a játék befejezése, utóbbival kapcsolatban már tényleg hiányzik egy bevezető film is.), egy folytatást is ígér, csakhogy ez volt a cég egyetlen játéka, nem lett túl nagy siker, így a cég csődöt is mondott.

Összeségében a Juggernaut Corps: First Assault egy jól összeszedett space-shooter, tele minden jóval, és a telefragot leszámítva egy jó játék.

Írta: Gamerrobot

A Medal of Honor első két része még 1999-ben debütált a Playstation konzolon, de 2002-ben a 2015 inc. nevű játékfejlesztő cég elkészítette az Allied Assault alcímmel ellátott harmadik részt, ami csak is PC-re jelent meg. Ez volt az a játék, ami elindította a második világháborús fps-ek sorozatát, jóval a Call of Duty előtt. Sikerét 2 db kiegészítő pakk követte (Spearhead és Breaktrough), illetve további Medal of Honor játékok.

A játék összesen 6 darab küldetést tartalmaz, mindegyik változatos környezetekben játszódnak, még a Normandiai partraszállás is helyet kapott a küldetések között.
A játék a híres id Tech 3 módosított verzióját használja, ezért ilyen kidolgozott a játék grafikája (legalábbis 2002-höz képest), a pályák hatalmasak és kidolgozottak. Michael Giacchino zseniális Soundtracket írt a játékhoz, ami jóval feelingesebbé tette a játékot az amúgyis jó hangeffektek mellett. Az irányítás az alap WASD és egér kombó, viszont ebben a játékban még nincs aim, amit őszintén én nem hiányoltam, hiszen elég könnyedén lehet az ellenségeket likvidálni a tipikusan jobbra pozícionált fegyverünkkel. A játékmenet elég változatos, az említett változatos küldetéseknek köszönhetően, illetve a járműből való lövöldözések is nagyon élvezetesre sikerültek (személyes kedvencem a tankos volt). Sztorija a játéknak van, de küldetésenként, és azoknak sincs nagyon közük egymáshoz. Nem is kell véleményem szerint, hiszen a látvány és a játékmenet kárpótolja azt. A fegyverarzenálunk küldetésenként változik, egyszer M1 garanddal felszerelve lőjük sorra a német katonákat, máskor mesterlövész puskával írtjuk távolról a ránk támadó katonákat, vagy kutyákat (mivel azok is vannak).
A játéknak még multiplayer módja is volt, ami az alap játékmódokat tartalmazta (team deathmatch, capture the flag, bár nem vagyok biztos hogy ennyi mód volt csak).

A játék nagyon ismert lett, ami hozzájárult a világháborús fps-ek elterjedésében, illetve a kritikák is nagyon pozitívak voltak (általában 90-92%-okat kapott).
A játékhoz két kiegészítő pakkot is kiadtak, a Spearhead nevű csak 3 darab plusz küldetést tartalmazott, a Breaktrough szintúgy. A 3+3 küldetéseken kívül mást nem nagyon tartalmaznak a pakkok.
A játék sikerességének köszönhetően egy csomó fejlesztőcsapat kezdett el készíteni világháborús fps-eket. Ezek közül a Call of Duty a legismertebb, ami a hasonló játékmeneten kívül 3 különböző nemzet kampányát tartalmazta. A Battlefield 1942 ugyan nem tartalmazott történetorientált single playert, de szabadon használható járművei nagy újításnak számítottak annak idején.
A Medal of Honor széria az Allied Assault után természetesen folytatásokat is kapott, pl. a Pacific Assault, ami a Csendes óceáni háború idején játszódik.

A Medal of Honor: Allied Assault egy kötelező darab minden fps kedvelő játékosoknak, vagy azoknak, akik szeretik a második világháborús témájú játékokat. Változatos küldetéseinek köszönhetően nem fog egyhamar a feledés homályába merülni.

Írta: Sumáksanyi