Retró játékok

Retró játékok #6 - Mystic Towers

2018. november 01. - gamerrobot

3510-mystic-towers-dos-front-cover.jpgTeljes nevén Mystic Towers: A Baron Baldric Game, egy 1994-es izometrikus nézetű akció/logikai játék hibrid az Animation FX által, amit az Apogee (ma már 3D Realms) adott ki nemzetközileg. Eredetileg csak DOS-ra volt fejlesztve, de már Steam-en is kapható 5 euróért, DOSBox-szal ellátva.

Fontos megjegyezni, hogy ez tulajdonképpen egy folytatása egy platformer kaland játéknak, nevezetesen a Baron Baldric: A Grave Adventure-nek, amit ugyanaz a cég készített 1992-ben, de ezúttal még Commodore Amigára is. Abban a részben Baldric bárónak az volt a feladata, hogy az elődjének, a gonosz Lazarus bárónak, aki nemcsak, hogy egy gonosz varázsló is volt, de farkasember is (igen, már akkoriban is léteztek kereszteződések. Khm. Cápavihar), hogy kincseket lopkodjon,  a szelleme által megátkozott kastélyát visszaszerezze, különböző logikai rejtvényeket megfejtve, a szellemet minél jobban elkerülve, és nudista angyalnőkkel (nemcsak a Stormlord büszkélkedhet ezzel.)

Miután Baldric báró kastélya ismét a régi lett, és közben szert tett némi varázslatra is az előző kalandja során, addig Lazarus báró 12 tornyot teletöm különféle szörnyekkel, és arra kérik meg Baldric-ot, hogy szabadítsa meg a tornyokat tőlük. Először még nem füllik a foga a bárónak, nemcsak azért, mert már elég idős, hanem mert jól ismeri Lazarus-t is, de aztán úgy dönt, mégis nekivág a küldetésnek.

A játék elején két játékmód közül választhatunk, vagy nekivágunk 9 élettel a nagy kalandnak, sorban egymás után megszabadítva a tornyokat, vagy 1 élettel nekivághatunk egy kis felfedezésnek, bármelyik tornyot gyakorolva ezáltal. A nehézségi szint a 2 torony típussal akarja szimuláltatni a játékossal, miszerint van a gyakornoki tornyok és a varázsló tornyok, 6-6 toronnyal mindegyik típusban, de ettől függetlenül a játék folyamatosan nehezedik. A tornyok nevezetesen:

Gyakornoki                 Varázsló

Rimm Torony              Rimm Erőd

Tor Karad Torony        Tor Karad Kastély

Nortscar Tű                 Nortscar Csúcs

Farkas Szemfoga       Farkas Karma

Ebonscrap                  Ebonscrap II

Marchwall Torony       Marchwall Erőd

Először a gyakornoki tornyokkal kezdünk, és a Marchwall Torony után jönnek a varázsló tornyok. A fő feladatunk a pályák teljesítéséhez az, hogy megöljük a toronyban lévő összes szörnyet - 15-tel kezdődik mindegyik torony, 5 szintje van egy toronynak, így 3 szörny van egy adott szinten - és a 3. szinten lévő szörnygenerátor kell megsemmisíteni egy bombával. Ezek a bombák vagy a legmagasabb, 5. szinten találhatóak, vagy pedig a legközelebbi szintek egyikén, de azokat viszont trükkösebb megszerezni, mert egy logikai rejtvény áll mögöttük. Miután mindezt megtettük, egy toronykulcs fog megjelenni, amit a bejáratnál lévő lyukba beillesztve kinyitja a bejáratot. A gyakornoki tornyoknál rögtön a bejárat előtt fog ez megjelenni, de a varázsló tornyoknál valamelyik szint valamelyik szobájában fog, tehát még egy kulcskereséssel is rápályázhatunk e tornyok esetében.

Baldric-nak 10 varázsigéje van:

A hólabda, ami egy nagyon, de nagyon gyenge varázsige, a legalacsonyabb életrendű szörnyekbe is sok találat kell ezzel, és emiatt általában csak a legelső toronynál fogjuk használni. Végtelen varázsigével rendelkezik.

A szulfur, ami egy fokkal jobb a hólabdánál, de akkor sem egy erős varázsige. Innentől kezdve véges mennyiségű varázsigék állnak rendelkezésre egy adott varázsra, úgyhogy fel is kell szedni őket a padlóról, vagy asztalokról.

A mérgező felhő, ami ugyan nem mérgezi meg az ellenfeleket, de már egy sokkal jobb varázsige. Az első toronyban viszont nem egy gyakran felszedhető varázsige.

A tűzlabda, ami már sokkal jobban sebzi a szörnyeket. Ez még ritkább a játék legelején, mint a mérgező felhő, de ez is elkezd gyakrabban megjelenni később.

A támadási varázsigék közül a legerősebb a villám, ami hatalmas mennyiségű sebzést végez a szörnyeken, de emiatt egy igen ritka varázsige, gyakrabban leginkább a játék vége fele jelenik meg.

Az első segéd varázsige a felfedés. Ez általában arra alkalmas, hogy a maguktól meg nem jelenő mérgező helyeket felfedje, de ezen kívül még sötét szobákat is felvilágít, és néha bizonyos helyeken ételt vagy varázsigét is ledob a mennyezetről.

A medikit-ként kinéző gyógyítás, ami nemcsak arra jó, hogy egy kis mennyiségű életerőt visszaállítsunk, de még a mérgezéstől is meggyógyít.

A teleportáció, amit teleportációs padoknál használható, és ezek vagy számokkal vagy nyilakkal vannak jelezve. A nyilas padok egyértelműek, hova vezetnek. A számozott padok a gyakornoki tornyoknál egyetlen egy sorrendbe visznek át, a varázsló tornyoknál viszont véletlenszerűen.

A levitáció, ami egy felhőt idéz meg, és ezen tudunk lebegni a padló fölött, veszélyes csapdákat és lyukakat is kikerülve. Többszöri idézéssel egyre magasabban leszünk, így olyan helyekre is eljuthatunk, ahova egyébként nem.

Végül a bomba. Ezt csakis a szörnygenerátorba tehetjük be, és egy idő után egyből meg is semmisíti a gépezetet. Bombák nemcsak felszedhető tárgyként is, hanem még csapdaként is megjelenhetnek, amelyek egy kőre lépve a mennyezetből potyognak le, ezáltal minket is megsebezve, hanem lépünk el előle. Ugyanakkor a szörnyek is sebesülnek tőle, úgyhogy jó időzítéssel ezek a csapdák még hasznosak is lehetnek. Bombák viszont néha ételként is megjelennek, és ezeket elfogyasztva inkább sebződünk.

Varázsigéket nemcsak a padlóról vagy asztalokról szedhetünk fel, hanem aranypénzek felhasználásával még "automaták" is kipotyogtatnak, ám viszont nem tudni, hogy pontosan mit, ezért csak saját felelősségre.

A jobboldalon lévő életerő csík mellett viszont a baloldalon két csík is megjelenik: éhség és szomjúság. Az éhség csík tulajdonképpen az előző részben is megjelent, a szomjúság csík viszont újítás. Az életerővel ellentétben ezek folyamatosan, egy kis mennyiséggel elkezdenek fogyni, úgyhogy ezekre is figyelni kell. Ezeket természetesen különböző ételekkel, illetve a falakon lévő vízzel tudjuk visszanövelni. Ha már az egyik csík is teljesen elfogyott, akkor Baldric-nak az életereje kezd lecsökkenni, és azonnal érdemes azt a csíkot egy kicsit feltölteni, mert ekkor még a gyógyítás sem egy effektív válasz erre a szituációra. Van viszont két felszedhető dolog is: a gomba és a bor. A bor a jobb a kettő közül, ami sok mennyiségű szomjúságot csillapít, de Baldric egy kis ideig össze-vissza kezd bohóckodni, ittasság miatt. A gomba ezzel szemben mérgező, és azonnal megöl, amint megesszük. Érdekes tulajdonsága viszont, hogy amikor előzőleg meg lettünk mérgezve, a gomba megevése meggyógyít a mérgezéstől.

Egyes ajtók kulcsokkal vannak lezárva, és ezek asztalok, kövek, vagy bármi más alatt rejtőzködnek. Ezeket a dolgokat eltolhatjuk a mozgásunkkal, de a Backspace gombbal meg el is húzhatjuk őket. A toronykulccson kívül 4 kulcs van: kék, zöld, piros és arany. Nem tudni azonban, hogy melyik kulcs melyik ajtót nyit ki, úgyhogy próbálkozni kell. A kulcsokon, varázsigéken, aranypénzeken, ételeken és a különböző pontszámokat erő kincseken kívül még 3 powerup is van, mindegyik egy rövid ideig tart: az erő, amitől még a leggyengébb varázsigék is hasznosak lesznek, a láthatlanság, amitől Baldric-ot nem látják meg, hacsak beléjük nem lő egyet, és a pajzs, ami megvéd a sebzésektől. A szörnyeknek három állapota van: alap, amikor csak járkál, repül vagy ugrik, ebben az állapotban találkozunk a szörnyekkel. Agresszív, amikor a szörny Baldric fele megy és elkezdi támadni. Végül a menekülő, ebben akkor van a szörny, amikor már kevés életereje van a szörnynek. Meneküléskor egyes szörny begyorsul, valamennyien még gyorsabban és gyakrabban tüzelni is kezdenek, utóbbiak nemcsak, hogy nehéz eltalálni, de sokkal veszélyesebbek is.

A bombás csapdákat már említettem, de csapdák még a falakon lévő kiállásokból is megjelenhetnek, amelyek tűzlabdát lövellnek általában ha rálépünk egy bizonyos kőre - éppúgy, mint a bombás csapdák - meg két, kőként is: a mérgező és a fájdalom kövek.. A fájdalom kövek 3x3-as alakzatban jelennek meg, egy koponyával a közepén, és ezek gyorsan leveszik az életerőnket ha rajtuk állunk. A mérgező kő  csak egy egyszerű, 1x1-es négyzet, de ez viszont már láthatatlan, és csak akkor jelenik meg, ha rálépünk vagy a felfedés varázsigével meg nem jelenítjük, onnantól kezdve már látható lesz a pálya teljesítéséig. A padlón láthatatlan platformok is vannak, amelyeken viszont ráugorhatunk, de nem tudni, hogy mekkora magasságúak, ezért a mögöttük lévő tárgyakat csakis egy rejtvény megoldásával szedhetjük fel. Szintek között az előbb említett teleportációs padokkal is mozoghatunk, de egyes szobákban még létrák is vannak a falakon, amelyek fel-le vezetnek a fel, illetve a le gomb lenyomásával. Ha már falak, akkor még azokat  is figyelni kell, mert szimbólumok találhatóak egyes szobákban: koponyás szimbólumok, amelyek jelzik, hogy a szobában valahol van legalább egy mérgező kő, szem szimbólumok, amelyek egy rejtett tárgyat tartalmaznak, ilyenkor a felfedés varázsige egyből le is pottyantja a mennyezetről a tárgyat, és a 90 fokkal lefordított hal szimbólum, ami azt jelzi, hogy a szobában valamelyik a falak közül átjárható és titkos helyre vezet.

Baldric-ot a legegyszerűbb billentyűzetről irányítani. Mivel izometrikus nézetű a játék ezért a felfele gomb balra fel, a jobb gomb jobbra fel, a lefele gomb jobbra le, a bal gomb pedig balra le vezet. Létra mászásánál a fel és le gomb egyértelmű mit tesz. A húzásról beszéltem. A Ctrl-lal lehet a varázsigéket felhasználni, illetve tárgyakat felszedni, de még kapcsolók és "automaták" aktiválására és kulcsok használatára is alkalmas. Az Alt-tal pedig ugorni lehet. A varázsigék közül lehet a szóközzel is választani, de egyszerűbb az alfanumerikus billentyűzeten lévő 1-9 gombok, illetve magyar billentyűzeteken az ö gomb a bomba kiválasztására (angol billentyűzeteken ez a 0 gomb) használatával egy specifikus varázsigét kiválasztani. Ezeken kívül még fontos az F2 gomb mentésre és az F3 gomb betöltésre. Van még lehetőség egér használatára is, ami Baldric mutató kezeként néz ki, és a feltüntetett akciógombra kattintva is elvégezhetjük a cselekvéseket.

Összegezve, a Mystic Towers egy humoros kalandjáték, amely ugyan rövidnek hangzik a 12 pályájával, de egyáltalán nem az, főleg, hogy nemcsak szörnyeket kell öldösni, hanem még fel is fedezhetjük a pályákat, és még korrekt módon is nehezedik, így sokáig ellehetünk a játékkal.

 Írta: Gamerrobot

A bejegyzés trackback címe:

https://retro-jatekok.blog.hu/api/trackback/id/tr6214337577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása